BAKTALÓRÁNTHÁZA

Az iskola fejlődéstörténete az alapítástól napjainkig

 A 3850 fő lakosú városban egy általános iskola található.

1945-ig a népoktatásban az egyház szerepe volt meghatározó.  Szóbeli források alapján már a XVI. század végén és a XVII. század elején folyt oktatás a településen.  Főleg a református egyháznál volt ez a jellemző. Magyarázatát abban találom, hogy a reformáció korán éreztette hatását a községben, mivel Debrecen és Sárospatak – a reformáció fellegvárai – Szabolcs vármegye tőszomszédságában voltak, s így hamar befogadták az újított vallást. A református egyház parókiáján a jobbágy gyermekeket főként olvasni tanították meg a Biblia megismerése végett. A községben a református vallás mellett a római illetve a görög katolikus vallás is jelen volt, s ezek mindegyike saját iskolát alapított. Az iskolákat ebben az időben a tanulók csak szórványosan látogatták. Ezért a XVIII. század végén és a XIX. század elején az első és második Ratio Educationis szorgalmazta az alsó fokú iskola látogatását. Felhívták az iskolákat fenntartó egyházak figyelmét a tankötelezettségi törvény betartására. A Rationak az iskolafelügyeletre vonatkozó előírásai nem maradtak hatástalanok a községben. Erre vonatkozóan több rendelkezést olvastam, és bizonyítottnak látom a magyar neveléstörténetnek azon megállapítását, miszerint a falusi iskolák közvetlen felügyelői, irányítói a papok voltak.

      A községben csak anyanyelvű oktatás folyt, bár az egyházi anyakönyvekből kitűnik, hogy más nemzetiségű családok is laktak itt. A tanítás anyagát írás, olvasás, számolás, éneklés és vallásos ismeretek alkották. Ezeket is csak hiányosan sajátították el a jobbágyok gyermekei, mivel legfeljebb 2-3 évig jártak iskolába. Könyvük nem volt, csak a tanító birtokában volt valami kézikönyvféle, mely tartalmazta a tantárgyakat és a tanítás anyagát.  A szabadságharc ideje alatt szinte bizonyos, hogy szünetelt a tanítás, és csak 1849 novemberében indult meg újra. A 4 osztályos elemi iskola 1880 körül átalakult 6 osztályossá. 1898-ban iparostanonc iskola szerveződött a községben.

  Az 1900-as évek elején az iskolákban a túlzsúfoltság volt jellemző, 60-80 gyermek is tanult egy osztályteremben. A településen ekkor mindhárom felekezet egy-egy iskolával és tanítóval rendelkezett. Az oktatás szervezeti formáit vizsgálva megállapítható, hogy a tanítás minden felekezeti iskolában egész napos volt, reggel 8 órától délig, majd délután 2 órától este 6 óráig. A téli időszakban természetesen megrövidült a tanítási idő, mert korán esteledett és nem volt villany. Az iskolák osztatlanok vagy részben osztottak voltak. 1908-ig – amint ez néhány feljegyzésből kitűnik – minden tanuló egy korona tandíjat fizetett. Az I. világháború idején a tanítási idő rövidebb volt. Pl. az 1915/1916-os tanév október 18-án indult, és május 4-én már befejeződött. Mivel a szülők nagy része a földműveléssel foglalkozott az 1920-as években, így minden kézre szükség volt a földműveléshez. Ezért a tanulóknak csak igen kis százaléka végezte el az elemi iskola VI. osztályát. A rendszeres iskolalátogatást gátolta továbbá a mérhetetlen szegénység – élelem, ruházat hiánya -, de hozzájárult a szülők közömbössége is, akik maguk is hasonló körülmények között nevelkedtek fel, és nem látták értelmét gyermekeik tanulásának.

     Ezért is rendelkezett a VKM 1921-ben arról, hogy büntetést kell szabni azokra a szülőkre, akik az iskolakötelezettségi törvénynek nem tesznek eleget. A rendelkezés végrehajtását igazolja az a tény, hogy a következő tanévre beírt tanulók létszáma ugrásszerűen megemelkedett.  A községben élő cigány gyerekek egyáltalán nem látogatták az iskolát, s ilyen körülmények között az analfabéták száma igen magas volt a településen.

     1939-ben kísérleti jelleggel bevezették Baktalórántházán is a 8 osztályos népiskolát. Az 1940-es évek közepén a tanszerek, a szemléltető eszközök eltűntek, összetörtek, az iskolák elhanyagolt állapotban voltak. 1948-ban államosították az egyházi fenntartású iskolákat. A háborús évfolyam-veszteségek pótlására, a lemorzsolódás csökkentésére „évfolyampótló osztályok” indultak be az 1951/1952-es tanévben. Egy év alatt lehetett befejezni az 5-6. , 6-7. és a 7-8. osztályt. Bizonyítványuk egyenértékű volt a rendes évfolyamú osztályok bizonyítványával, s abba semmiféle megkülönböztető bejegyzést nem volt szabad tenni.

    1958-ra elkészült az új óvoda, amely egy majd két csoporttal működött. Ez alapvető feltétele volt az iskolában folyó tartalmi munka emelkedésének. 1961-re felépült az öt tantermes új iskola, melyre igen nagy szükség volt a megnövekedett tanulói létszám miatt. Az eredményes munkát bizonyítja, hogy egyre több tanulót vettek fel közép-, illetve szakiskolába vagy pedig szakmunkástanulónak. Már az 1950-es évek közepén is csak 10 %-ra tehető azoknak a száma, akik az általános iskola elvégzése után nem tanultak tovább. Nagy részük cigány volt. Beiskolázásuk és a rendszeres iskolába járásuk mindig nagy problémát jelentett a tantestületnek. Adminisztratív intézkedéseket kellett életbe léptetni, hogy lemorzsolódásuk csökkenjen. Kitartó munkával azt is sikerült elérni, hogy egyre többen végezzék el a 8 osztályt.  Az iskola munkáját egészítette ki az 1956-tól működő napközi otthon.

   Az 1961. évi III. közoktatási törvény nagyon szigorú volt. Hatására felkutatták a településen azoknak a tanköteles korú cigány gyermekeket, akik nem jártak iskolába, és beiskolázták őket. Így fordulhatott elő, hogy az elkövetkezendő tanévekben különböző életkorú (7-14 éves) gyermekek kerültek az első osztályba.

  1972. szeptemberében az enyhén értelmi fogyatékos gyermekek számára kisegítő osztály elnevezéssel speciális nevelést-oktatást szerveztek. Ez országos visszhangot keltett. Cigány származású politikus utazott le Budapestről Baktalórántházára, és nyilvános tárgyalás keretében hallgatta meg mind az intézményvezetés, mind az érintett szülők véleményét, akiket nagyon nehezen lehetett meggyőzni az áthelyezés szükségességéről. Pedig a kisegítő osztályba történő áthelyezés teljesen törvényes volt. Olyan, többnyire cigány tanulók kerültek oda, akiket az áthelyező bizottság értelmi fogyatékosnak minősített. A középsúlyosan értelmi fogyatékosoknak minősített gyerekeket is a helyi kisegítő osztályba iskolázták be hosszú éveken keresztül, mivel a szülő ragaszkodott a gyermekéhez, s nem volt hajlandó elvinni Nagydobosra. 1976-ban 66659-2/1976 számmal az intézmény engedélyt kapott a kisegítő osztályok működtetésére.

   1976-1977-es tanévtől kezdve intézményünk fogadja a környező településeken – Nyírjákón, Nyírkércsen – élő tanulásban akadályozott gyermekeket is.

     1973-ban az intézmény, mely 1976. augusztus 31-ig az óvodával közös fenntartású intézmény Vári Emil nevét veszi fel. 1977. december 1-jétől a nyírjákói általános iskolával, majd 1979. augusztus 12-étől a nyírkércsi általános iskolával együtt lesz közös irányítású intézmény. Ez 1990-ig tart, ekkor Nyírjákó és Nyírkércs általános iskolája újra önálló intézmények lesznek.

1994. március 1-jétől a Képviselő Testület határozata alapján az intézmény új névadója Reguly Antal lett. Az intézmény neve: Reguly Antal Általános Iskola.

    A Képviselő Testület 1996. március 21-i határozatával az általános iskola, a művelődési ház és a városi könyvtár összevonásra kerül. A közös igazgatású intézmény új neve: Reguly Antal Általános Iskola és Társintézményei.

1997. július 24-ei határozattal az intézmény alaptevékenysége tovább bővült:

• nevelési tanácsadás

• logopédiai ellátás,

• konduktív pedagógiai ellátás,

• gyógytestnevelés,

• etnikai felzárkóztatás szervezésével egészül ki.

2003. március 1-jétől a közös igazgatási intézményből kiválik a művelődési ház, majd 2004. január 1-jétől a városi könyvtár is. Az intézmény legújabb neve 2004. január 1-jétől: Reguly Antal Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat.

2006. szeptember 1-jétől Baktalórántháza Város Önkormányzata és Nyírjákó Község Önkormányzata között közoktatási feladat megállapodás jött létre, melynek keretében az általános iskolai oktatást közösen látja el.