BAKTALÓRÁNTHÁZA Heti foglalkozás 27

Az őszi szünet napjai bizonyára nyújtottak lehetőséget a gyerekeknek egy-egy önkéntes munkára. Ezekről a sok esetben kihasznált (de a be nem teljesítettekről is) lehetőségekről beszélgettünk. Érzékletessé téve a gyerekek számára készítettem egy kis diasorozatot, melyek gyakorlati tapasztalatokról, rövid szituációkról szóltak. Ezeket elemeztük, értékeltük, majd áttértünk a saját őszi feladatvállalásainkra. Egyesek írásban, mások szóban nyilatkoztak arról, miben segítettek otthon, milyen önkéntes vállalásokat tettek.

A feladatok nemek szerint különböztek: a lányok általában a házimunkában segítettek (takarítottak, főztek, mosogattak), a fiúk többsége fát pakolt, udvart rakott rendbe. Többen voltak mindenszentek előtt a temetőkben sírt rendezni.

Abban mindenki egyetértett, hogy a szünidő nem tanulásra való, s vannak olyan feladatok, melyeket tényleg maguktól vállalnak, szívesen csinálnak.

4 Responses to “BAKTALÓRÁNTHÁZA Heti foglalkozás 27

  • Én nagyon szeretek főzni, már több finom ételt is el tudok készíteni. Büszke is vagyok rá, hogy az osztályban én vagyok a legháziasabb. Én amúgy is szeretek önkénteskedni, minden feladatot szívesen vállalok.

  • you're so beautiful… and i guess, as well without MAKEUP !so… i just wanted to know, if you wanna join my project "BLOGGERS WITHOUT MAKE UP"all informations you can get herexx,

  • That’s just plain stupid… This may be only a start and things can be added later but I DO want to know what I am eating, just like in most other countries in the world. These company funding “no on 37″ (Monsanto, pepsico etc…) are already adding this label for all their export. Why is this that big of a deal to add it in their own country? Just because they don’t want people to know they are screwing them!

  • "Aivan samalla periaatteella Salosen täytyisi hakea kasvatusperiaatteet luonnosta."Koska luonnossa (=kaikki muu paitsi ihminen?) ei esiinny uskontoja tai uskonnollisuutta, uskonnot ovat luonnon vastaisia. Uskonnot siis pitäisi ehdottomasti kieltää luonnonvastaisina.Tyy sanoi: "Varmaan ihmisen korruptoivaa vaikutusta, ellei sitten suoraan saatanasta."Niin, eihän Jumala ainakaan ole luonut homokoiria.

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>