BAKTALÓRÁNTHÁZA Heti foglalkozás 29

Ezen a héten várható a komorói partnerintézmény látogatása. Tanulóink lelkesen készülnek a fogadásukra. Mai tevékenységünk középpontjában annak a napnak a megtervezése állt. A szervezőmunkában önkéntes segítséget kaptunk igazgatóhelyettesünk személyében, aki koordinálja a feladatokat. Külső szemmel talán nem is átlátható, mekkora összehangoltságra, együttműködésre van szükség egy ilyen esemény akadálymentes lebonyolításához. Óriási köszönet jár a felkészülő kulturális csoportoknak, a felkészítőknek. Gyerekeink naponta áldozzák kevés szabadidejüket a próbákra. Most is gyakoroltak a táncbemutatóra, a többiek pedig apró ajándékokat készítettek a vendégségbe érkező gyerekeknek. Biológia szakos kolléga segít a természettudományos vetélkedő összeállításában. Lázasan folynak tehát az előkészületek, bízunk abban, hogy megvalósul a programunk.

3 Responses to “BAKTALÓRÁNTHÁZA Heti foglalkozás 29

  • Én is fellépek majd a lányokkal. Sokat gyakorolunk, de szívesen csináljuk. Most inkább a karkötőfonásban segítettem, azt hiszem, ez jól megy nekem. Jó volt a hangulat ma is.

  • Damian / Hola quisiera saber cuanto es el costo de inscripcion y cuota por mes para la carrera periodismo deportivo y que dias y en q horario se dicta la carrera muchas gracias espero su respuesta.

  • Me too! Only I have to add lilacs to that list, maybe lilacs, peonies, hydrangeas and then roses? Or maybe lilacs, roses, peonies, hydrangeas….maybe all equally! Old fashioned hollyhocks have to rank up there too! Pansies too…..guess I love them all!XO Faye

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>