BAKTALÓRÁNTHÁZA Heti foglalkozás 9

2014. április 01.

A mai foglalkozás rendhagyó módon nem az eredeti célnak megfelelően zajlott le.

Az emberek vallási felekezetekhez tartozásáról akartam beszélgetni a diákokkal, de a délelőtt folyamán kezembe került egy újságcikk, amit jó vitaindítónak, gondolatébresztőnek tartottam a nemzetiségi problémákkal kapcsolatban. A tanulók kezdetben folytatni akarták az előző óra játékos feladatát, de olvasás közben érezhető volt a hangulatváltozás, esetenként a meghökkentő hangot hallattak vagy félszegen mosolyogtak. A felolvasás elején azt kértem tőlük, a végén reagáljanak az interjúra, följegyezhetik a gondolataikat. Mégis akadt, aki nem bírta ki, azonnal közbeszólt: „Nem igaz!”

Ugyanis az újságíró Cserdiben járt, ahol a lakosság roma, és a polgármester azon fáradozik, hogy közösséget formáljon belőlük, tanítgatja, nevelgeti őket a társadalmi beilleszkedés normáira. Ahogyan ő fogalmazott: „…úgy vélem, hogy a magyar emberek nem úgy születnek, hogy utálnak minket, hanem impulzusok érik őket…”

Jó volt látni az érdeklődő arcokat, gyűjtötték a sztereotípiákat, a megoldási lehetőségeket.

Megkérdeztem a végén, ki értette meg azt, hogy miről szólt ez a beszámoló, s az egyik 7. évfolyamos kislány így válaszolt: „Arról, hogy mindannyian egyenlők vagyunk.”