ELŐADÁS 3 : KOMORÓI ISKOLA BEMUTATÁSA

Az „Identitástudat az iskolában és azon túl – testvériskolai kapcsolat kialakítása” című pályázatunk keretében partnerintézményünk, a komorói Petőfi Sándor Általános Iskola székhelyéről tartottunk előadást.

A település földrajzi elhelyezkedésével, megközelíthetőségével kezdtünk Szabolcs-Szatmár-Bereg megye térképét vizsgálva. Komoró domborzati jellemzőit figyelve beszéltünk a régi és az „új” falu szerkezetformálóiról; az utakról, a vasútról, a közeli Tiszáról.

Megismerkedtünk a település történetével, mely a 12. századig nyúlik vissza, több család is birtokolta. Szláv eredetű helységnevének eredete a tiszai árvizekhez kötődik: szúnyogi, szúnyogos. A folyó közelsége indokolja címerüket is közepén a siklót csőrében tartó gólyával.

A Tiszának ma ugyanolyan fontos szerepe van a község életében, hiszen mint természeti adottság kikapcsolódást és pihenést nyújt az itt élők és a turisták számára.

A település infrastruktúrája kapcsán beszéltünk a környező falvakról, városokról; a csökkenő lakosságról. Sokan megélhetési gondok miatt költöznek el. Az önkormányzat működtet óvodát, általános iskolát, melyben a tanulók létszáma már csak kb. 105 fő. Intézményük csatlakozott a fényeslitkei általános iskolához a fenntartás érdekében. Az új épületszárnyat le is kellett zárni a kihasználatlanság miatt. Viszont a községi mellett jól felszerelt könyvtárat működtetnek. Az iskola névadóját minden gyerek jól ismeri; néhány műcím, történelmi esemény, helységnév elég volt a felelevenítéshez.

Fotók, diák segítségével Komoró építészeti, kulturális emlékeivel is megismerkedtünk: az új katolikus és a 18. századi református templommal, a Somlyódi-kúriával. Betekintettünk a népi építészet rejtelmeibe: a patics fal és a bálványos házépítési technika világába.

Végül a baktalórántházi gyertyános-tölgyes miatt megnéztük Komoró természeti környezetét, növénytársulásait: néhány jellegzetes fafajtáját, a homoki legelők lágyszárúit.

A gyerekek nagyon várják, hogy testközelből ismerkedjenek meg a településsel és tanulóival.

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>